Országos Angol Nyelvi Verseny 9 és 10. osztályos tanulók számára

VERSENYKIÍRÁS A 2022/2023-AS TANÉVRE

A verseny címe: Országos Angol Nyelvi Verseny 9 és 10. osztályos tanulók számára
A verseny meghirdetője: Barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium
A verseny célja: A tanulók alkalmazható nyelvtudásának fejlesztése és mérése

A verseny kategóriái korcsoportok szerint: gimnáziumok, szakgimnáziumok, szakközépiskolák, technikumok 9. és 10. évfolyama.

A verseny kategóriái iskolaszintek szerint:

-1. kategória: 9. évfolyamosok (akik első éve tanulják az angol nyelvet a középiskolában, illetve a hatosztályos és nyolcosztályos gimnáziumok 9. évfolyamos tanulói)

-2. kategória 10. évfolyamosok (akik második éve tanulják az angol nyelvet a középiskolában, illetve a hatosztályos és nyolcosztályos gimnáziumok 10. évfolyamos tanulói)

A 2. kategóriába tartoznak azok a 9. évfolyamos tanulók is, akik középiskolában már 2 éve tanulják a nyelvet, ha első évüket nyelvi előkészítő osztályban teljesítették.

A jelentkezés és a részvétel feltételei: A megadott határidőig jelentkezni kell a résztvevő iskola e-mail címéről, a versenykiírásban közzétett excel táblázat segítségével.

A versenyre sajátos nevelési igényű tanulók is jelentkezhetnek. Ennek tényét, pontos típusát kérjük jelezni, hogy megfelelő szervezési feltételeket tudjunk biztosítani.

A versenyen való részvétel kizáró okai:

-     angol anyanyelvűség (ha bármely szülő angol anyanyelvű), vagy angol nyelvterületről származás kizáró ok!

-     egy vagy több tanéves angol nyelvterületen közoktatási intézményben teljesített tanulmányok (egy tanév – 10 hónapnak felel meg),

-     ha középiskolában 9. osztálytól kezdődően már három vagy annál hosszabb ideje tanulja az angol nyelvet (pl.: nem jelentkezhetnek a 11., 12. és 13. évfolyamos tanulók, valamint azok a 10. évfolyamos tanulók, akik 9. évfolyamon nyelvi előkészítőben tanultak angol nyelven).

Fontos!

A versenyre csak 9. és 10. osztályosok jelentkezését várjuk. Akik nyolc – és hatosztályos gimnáziumi tanulmányokat folytatnak, azoknak az 5-8. illetve a 7-8. osztályokat NEM KÖZÉPISKOLAI TANULMÁNYNAK tekintjük.

A verseny témája, ismeretanyaga, felkészüléshez felhasználható irodalom:

Az írásbeli forduló (1. forduló): szövegértési feladatok gyűjteménye, cloze tesztek, napilapok.

A szóbeli (országos) fordulóra: egy autentikus irodalmi mű (regény) elolvasása kb. 200 oldal terjedelemben, valamint hallott szövegértést mérő feladatsorok.

A nevezés módja: 

Csak e-mailben lehet nevezni a mellékelt jelentkezési lap segítségével az This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.  e-mail címre. 

Diákok, saját e-mail címről nem nevezhetnek, csak iskoláik hivatalos képviselői nevezhetik őket az iskola e-mail címéről. Kérjük, hogy lehetőség szerint a sulinetes e-mail címeket kerüljék, mert a csatolmányok küldése és fogadása nem garantált.

Nevezési díj: NINCS                       

A nevezés határideje: 2023. 01. 26.

Fordulók:

1. forduló: (ONLINE!) 2023.02.02. Saját iskolában írja minden nevezett diák (cloze teszt, olvasott   szövegértés, irányított fogalmazás) online felületen tanári felügyelettel.

Az 1. forduló részleteiről a jelentkezési határidőt követően külön értesítést küldünk!

  • Időtartam: 120 perc (14.00 órától)

2. forduló: döntő: (személyes jelenlét): már a szóbeli forduló – országos, ideje: 2023. május 26.

Helyszíne: Barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium (7570 Barcs, Tavasz u. 3.)

Előzőleg elolvasott autentikus olvasmányról kötetlen beszélgetés; hallás utáni szövegértés

A továbbjutás feltétele, a továbbjutottak értesítésének módja az egyes fordulókból: Az írásbeli fordulón a megoldó kulcsban szereplő pontszám elérése és a kellő hosszúságú fogalmazás megírása. Évfolyamonként a 25-25 legjobb százalékos eredményt elért tanulók kerülnek be a szóbeli fordulóba, ami egyben a döntő. A feladatok javítását a szervezők végzik! Az önálló szövegalkotás abban az esetben kerül értékelésre, ha a versenyző az azt megelőző feladatok összpontszáma alapján, eléri a szervezők által meghatározott ponthatárt. A jelentkezéssel a versenyző a fenti feltételeket elfogadja.

A továbbjutó versenyzőket az alábbi időpontig értesítjük: 2023. február 28.

Az eredmények közzétételének módja: A Barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium honlapján, illetve e-mailben

Díjazás:
1-10. helyezett diák és tanár minden kategóriában oklevél és tárgyi ajándék
11-25. helyezett mindkét kategóriában oklevél

A szervezők elérhetősége: Barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium, 7570 Barcs, Tavasz utca 3.; Telefon: 82/463 326 (Titkárság, illetve Papp Roland angol munkaközösség-vezető)

e-mail:  This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.       

Tisztelettel várjuk diákjai jelentkezését!

 Barcs, 2022. 12. 10.

 

 

.pdf

VERSENYKIÍRÁS - Országos Angol Nyelvi Verseny (2022/2023)

Letöltés 

.xlsx

Jelentkezési lap 2022-2023

Letöltés