Comenius projekt

 Norvégiába és Észtországba utazhatnak diákjaink

A BNI Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium 2012-ben is sikerrel pályázott az Egész életen át tartó tanulás program Comenius alprogramjára, melyen 20.000 Euro-t nyert a Tempus Közalapítványon keresztül az Európai Uniótól.

Diákjaink egy migrációval kapcsolatos projektben vesznek részt az elkövetkező két tanév során, mely a ’Travelogues’ – „Útinaplók” címre hallgat.

A projektben 6 ország vesz részt: Belgium, Csehország, Észtország, Norvégia, Törökország, illetve Magyarország.

Ezek közül két országba – Norvégiába és Észtországba – utazhatnak a Széchényis diákok, akikre a kulturális programok mellett érdekes feladatok is várnak. Amellett, hogy tapasztalatot és új barátokat szereznek, a projekt kiváló lehetőség az angol nyelv gyakorlására is. 

 

Tanulóink véleménye itt olvasható: Pályázati pénzből utaznak külföldre a barcsi diákok (Somogy TV)

Nemzetközi találkozó a Széchényi Ferenc Gimnáziumban (Híd Televízió)

Migrációt kutatnak a diákok (Híd Televízió)

estonia1 norway2